Ábrám különválik Lóttól
"Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, ő és az ő felesége, és mindene valamije vala, és Lót is ő vele, a déli tartományba."
(1Móz 13: 1)
Ábrám az egyiptomi kaland és meggazdagodás után (előtte sem volt éppen szegény, de itt megtöbbszörözte mindazt, amije volt) Egyiptomból északra ment. A Nílus deltájától átvándorolt a Jordán torkolatához. Majd Lóttal együtt újra végigvándoroltak a már ismert útvonalon visszafelé, végig a folyómeder és a hegység lába között elterülő kövér legelőkön. Fel is hízott a marhájuk, míg újra Béthelhez értek. Mintegy szentélyt tartották nyilván azt a helyet, hisz itt szólt Ábrám újra és újra Teremtőjéhez – áldozatot bemutatva Neki.
"Ábrám, pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal. És méne helyről helyre délfelől mind Béthelig, oda a hol először vala az ő sátora, Béthel és Hái között. Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsőben készített vala: és segítségűl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét."
(1Móz 13: 2- 4)
Itt megjegyzendő, hogy a Jehova név héber szóból származik. Jelentése, hogy: Aki előidézi, hogy létezzen; vagy röviden: Léteztető. Ábrám viszont dél-Mezopotámiából származik, s az istenek nevét ott akkádul ejtették ki. Jóllehet, az akkádok nem ismertek (vagy nem ismertek el) egy szuverén teremtőt, Ábrám már ott, Urukban is Őt imádta. A nevét nyilván akkádul használta, vagy egyszerűen csak a kettőjük között lévő kapcsolatot nevezte meg istenként. E neveket vitte magával, s itt Kánaán földén, Béthelben (Lúz) a héber nevet használta, kapcsolatuk megjelöléseként és Istenként egyaránt. A Léteztető név héber megfelelőjét, Jehovát, először Mózesnek nyilvánította ki a Teremtő mintegy ötszáz évvel később a Sínai pusztában.
"Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai. És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt. Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön."
(1Móz 13: 5- 7)
Természetesen a területi igények számbavételekor figyelembe kellett venniük kettejük barom-állományának folytonos növekedését (hisz az Isten áldása nyugodott rajtuk), és persze számolni kellet annak a népnek a jelenlétével is, akik között laktak – jóllehet, azok nem bántották Őket, sőt még bizonyos tekintetben fel is néztek rájuk. Ábrámot prófétának és királynak tartották, s így féltek tőle, bár semmi okuk nem volt rá.
"Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el, kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek."
(1Móz 13: 8, 9)
Mivel a temérdek jószág alapvetően két önálló vezetés alatt áll; nyilvánvaló, hogy szolgáik, a pásztorok a saját uruk javát akarják szolgálni. Ez az összefonódás komoly súrlódásokhoz vezet, melyeknek híre eljut Ábrám fülébe. Ekkor ő igen bölcsen dönt. Tudja, hogy az Istenük az általuk már többször is bejárt földet nekik adta. Akkor miért kuporodnak össze egy kupacban rajta? El kell válniuk, a nyájakat szét kell választaniuk, s néhány napi járóföldet kell közöttük hagyni. Így a közöttük dolgozó pásztorok munkáját nem nehezíti meg az, hogy a másik pásztor is ugyanott akar itatni, vagy legeltetni; vagy, hogy a karámnak ki, melyik felét foglalja el. Teljesen egészséges lehetőséget kínál unokaöccsének, s ő rá is áll a felkínált lehetőségre.
Másfelől ez a döntés a Teremtő tervét is elősegíti, hisz így két központi területen is elkezdheti Kánaán térségének bemunkálását, előkészítését.
"Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe. És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól. Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót, pedig lakozik vala a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig."
(1Móz 13: 10- 12)
Lót, fiatal lévén, szíve vágyára hallgat. Bejárta már az országot, tudja, hogy néz ki. Azonnal lecsap a legkövérebb legelőkre, de vágyik a városi élet után is. Hiába, Urban ő valójában szeretett lakni, de a kaland is hívogatta. Az ő szíve nem volt olyan tökéletes a Teremtőjéhez, mint nagybátyjájáé; de mint később látni fogjuk: ez is elegendő lesz ahhoz, hogy csodálatosan az Isten védelmére keljen, és hitét cselekvő módon kimutassa.
"Sodoma lakosai, pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt."
(1Móz 13: 13)
Ma is ismeretes az a szó, hogy szodómia. Ez az állatokkal való szexuális együttlétet jelenti (vagy szélesebb módon: förtelmes, brutális szexuális játékot, melynek eredményeként fizikai sérülések, sőt halál is bekövetkezhet). Ha ezt a szót ennek a városnak a nevéből származtatják, akkor elképzelhetjük, hogy milyen förtelmes erkölcs uralkodott ott. Az a legkevesebb, hogy az épp aktuális uralkodó jogot formál a nép menyasszonyaira. A legtöbb ember a saját, és az ellenkező nem képviselőivel is gondolkodás nélkül közösül. Rendszeresek a nyilvános orgiák, ahol a legkülönfélébb tárgyakkal, állatokkal, emberi (vagyis embertelen) módszerekkel elégítik ki mohó és elkorcsosult szexuális érzékeiket; akár a halálig is kitombolva magukat a legkülönfélébb kábítószerek hatása alatt. Ilyenkor a kéjtől szétszaggatott prostituált férfiak és nők, állatok véres tetemei borították az utcákat és tereket. Ebben a térségben ez volt ekkor az uralkodó erkölcsi norma, s minden, amit tettek: e kéjvágyuk kielégítése érdekében történt. Erre épült a törvény-rendszerük.
Nos, ide költözött Lót. Ő természetesen nem volt elragadtatva ettől, de mégis ő lehetett az, akinek az élete képes volt szembehelyezkedni az itteni, lealacsonyító szokásokkal, s így mintegy ítéletet lehetett hirdetni számukra cselekedeteik miatt. Az ő szava volt majd képes felkiáltani az egekbe ezek láttán.
Ismétel igéret Ábrámnak
"Az Úr, pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra. Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre. És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz."
(1Móz 13: 14- 16)
Itt szintén két ígéretről hallunk: azokról, amelyeket egyszer már ígért Isten Ábrámnak. Beszéltünk már róla, hogy a kettőzés biztosítást jelent. Ha először kétségei támadtak volna Ábrámnak az ígéretet illetően, (esetleg önmagát nem tartotta ezekhez méltónak), akkor most Teremője megkettőzve biztosítja őt szándékáról. (Ítélni is csak úgy lehet, ha két, vagy három tanúvallomás alátámasztja az ítélet alá vont tényt. Itt a Kánaán népe fölötti ítélet előkészületi munkái folynak!)
Tudjuk, hogy Ábrám felesége még mindig magtalan, mégis a Teremő határozottsággal állítja, hogy leszármazottait megsokasítja, mint a föld porát. Ez a prófécia, vagy ígéret természetesen nem csak Ábrám közvetlen leszármazottaira vonatkozik, hanem az ő vérvonalán érkezendő Mag szellemi leszármazottaira is. Sőt elsősorban ez utóbbira. Ehhez azonban szükséges, hogy Ábrám ágyékából is népek, királyok, egy nemzet származzék.
"Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt. Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak."
(1Móz 13: 17, 18)
Újabb ígéret után újabb utasítást kap Ábrám szeretett Istenétől. Ahogy annak idején Ádámot arra utasította Isten, hogy gondoskodjék az Éden szükségleteiről; úgy most is az a feladata Ábrámnak, hogy vegye szemügyre a neki ígért kertet, s kezdje meg benne az oktató programot, melynek során részben rámutat annak hanyatlását okozó visszásságaira; szétválogatja vele az embereket a szívállapotuk alapján; illetve az arra méltókat elkezdi szisztematikusan oktatni a Teremtő kinyilatkoztatott szándékáról. (Ma is ez a szándékunk itt, a nagyobb Kánaánban.)
Majd Hebronban állapodik meg Ábrám, mert itt talált méltó népet oktatásának kiterjesztésére, melyet részben okos szavakkal, részben viszont bölcs cselekedetekkel adott át a környező népeknek, törzseknek.
